Pannóniai régió Európában: életföldrajzi prioritások, természetvédelmi feladatok

Varga Zoltán

Debreceni Egyetem, Evolúciós Állattani és Humánbiológiai Tanszék

4032 Debrecen, Egyetem tér 1.

E-mail: zvarga@tigris.klte.hu

A Natura 2000 92/43/CEE irányelve alapján Európa biogeográfiai térképét további 5 nagy egységgel: az arktikus, a pannóniai, a sztyeppei, a Fekete-tengeri, és az anatóliai régióval egészítették ki, amelyek egyenrangúak a boreális, atlantikus, kontinentális és mediterrán zónákkal. Ez azt jelenti, hogy Magyarország a környező Pannonicum-jellegű tájakkal együtt Európa 11 önálló biogeográfiai egységének egyike. Ebből fakadóan, míg Európa egyveretű boreális, kontinentális és sztyeppei régióiban a zonobiómok hosszú távú grádiensek mentén létrejövő átmenetei alakulnak ki, addig a Pannonicum erdőssztyepp-mozaiktájában rövid távú grádiensek mentén zonális és nem-zonális társulások ekotonjai jönnek létre, különböző flóra- és faunaelemek areáinak átfedésével. Ezáltal a Kárpát-medence Európa egyik legmagasabb biodiverzitású régiója, amelyet szinte tökéletesen körbezárnak a magashegységek, több irányú hatást közvetítve, de akadályt is állítva a különböző irányokból terjeszkedő fajok elé, sajátos evolúciós útjukra terelve az idejutott populációkat. Főleg a hegységperemi területeken ütközik sokféle életföldrajzi hatás, ám önálló formaképző evolúciós erők is működnek, az Ősmátrán és az Erdélyi Szigethegységben, de az Alföld edafikus gyepeiben is. Régiónk különösen a talaj- és gyepszint életközösségeiben, a korlátozott élőhelyigényű, csekély mozgásképességű állatcsoportokban bővelkedik olyan fajokban, amelyek világviszonylatban jelentős állományai itt vagy csakis itt élnek, és amelyek közül számos faj a NATURA 2000 Annex II-IV-ben szerepel. Népességeik gyakran alkotnak metapopuláció-hálózatokat, ezek mind a benépesített élőhelyfoltok, mind pedig a táj-kompartment struktúra védelmét igénylik; hosszú távon csak akkor őrizhetők meg, ha konnektivitásuk is biztosított élőhely- és táj-szintű integrált védelem keretében. Ebből az a gyakorlati konzekvencia adódik, hogy a hazai természetvédelemben fel kell értékelődnie az endemikus vagy biogeográfiailag sajátos fajok (pl. csigák, ízeltlábúak) sokaságát őrző, gyakran súlyosan fragmentált élőhelyeink fokozottan védett területként megőrzésének, biztosítva számukra táj-szintű védelem keretében a szükséges védőzónákat is. Ez ma a NATURA 2000-ből adódó döntő fontosságú feladat.