Altbäcker Vilmos, ELTE Etológia Tanszék
A hazai nyáras borókások összterületének jelentos része lett erdőtűz martalékává az elmúlt évtizedekben. A tüzek megfékezésének lehetőségei korlátozottak, és úgy tűnik, egyre hevesebb lefolyásúak. Az emberi zavarás abban is tetten érhető, hogy ezzel párhuzamosan a legeltetés illetve a természetes legelés is visszaszorult, és a borókás tisztásain a korábban csupasz homokfelszínt egyre avar, illetve gyom borítja. Feltevésünk szerint a jövőben az erdőtüzek esélye és hevessége még növekszik is, hacsak legeltetéssel nem előzzük ezt meg. E feltevés tesztelésére legeltetéses és égetéses kísérletet végeztünk a KNP orgoványi területén. Negyven darab tisztás növényzetét mértük fel, majd a tisztások egy részét birkával, más területeket nyúllal legeltettünk, április és május folyamán. A nyár közepére az áprilisban legeltetett területek csaknem teljesen, a májusban kezeltek csak részben regenerálódtak, és ez is közrejátszott abban, hogy a júliusi égetés jóval nagyobb kiterjedésű és hatású volt a korán illetve nem legeltetett területekhez képest. A legelés hatása néhány hónap alatt eltűnt. Ez azt mutatja, hogy a mérsékelt legeltetés része kell legyen egy olyan kezelési tervnek, ahol a buckaközi gyepeket természetközeli állapotban kívánják megőrizni.
Szikespusztai
madarak élőhelyválasztása és viselkedése mezőgazdasági területeken
Aradi
Csaba
Agrár-környezetvédelem az EU-ban: pénzkidobás vagy működő természetvédelem?
Báldi András, MTA-MTM Állatökológiai Kutatócsoport
Az agrár-környezetvédelmi programok (AKP) egyre elterjedtebbek az EU-ban, illetve a többi nyugat-európai országban. Az EU mezőgazdasági területének 20%-a kap AKP támogatást (Svájcban ez az arány 90%), évente több milliárd euró értékben. Sajnálatos azonban, hogy a támogatások hatékonyságáról szinte semmit nem tudunk. A néhány tudományos alapossággal végzett vizsgálat között van amelyik kimutatta az élővilág kedvező változását a támogatás hatására (például az extenzív legelés hatására megnőtt a nyírfajd költési sikere), van amelyik viszont nem. A legnagyobb gond, hogy lényegében egyáltalán nem készültek ilyen vizsgálatok, nem folyik az AKP-k monitorozása. Az EU 15 országában végzett felmérés szerint mindössze 62 tanulmány született az AKP-k hatásáról. Ezeknek csak egynegyede lett referált lapban közölve, és (leszámítva Írországot és az Egyesült Királyságot) 87%-uk nem angolul íródott. Emellett számos alapvető módszertani probléma is felmerült a tanulmányokkal kapcsolatban. Mindezek azt eredményezték, hogy lényegében nem tudjuk van-e egyáltalán hatása a környezetbarátnak gondolt támogatásoknak a biológiai sokféleségre Európában. Magyarországon 2002-ben indult a NAKP, a Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program, 2004-ben csatlakozunk az EU-hoz. Mindezek alapvető és drasztikus földhasználati és támogatási változásokat hoznak. Az európai tapasztalat fő konklúziója, hogy nem szabad kapkodással elpocsékolni a környezetbarát agrárgazdálkodásban rejlő nagy lehetőséget. Mert a lehetőség, úgy tunik, Magyarországon megvan. A Kiskunság szikes, turjános és a hevesi sík pusztáin végzett kísérletek szerint kisebb legelési intenzitás mellett, ami megfelel a NAKP eloírásainak, kisebb a mesterséges fészekaljak pusztulása, mint az intenzívebben legeltetett pusztákon. A NAKP költségvetésének töredékébol megvalósítható a program vizsgálata, menetközbeni "felügyelete", monitorozása.
Mezőgazdasági művelési módok hatása a hazai hörcsög (Cricetus cricetus) és güzüegér (Mus spicilegus) populációkra
Bihari Zoltán, DE Agrártudományi Centrum
A hörcsög és a güzüegér két olyan tipikusan Kelet-Európai faj, mely elterjedésének legjelentosebb területe a Kárpát-medencére esik. A hazai klíma és a sajátos mezőgazdasági művelési módok az eredendően sztyeppei fajok számára kedvező feltételeket biztosítanak. A szántóföldek szélsőséges táplálkozási adottságaihoz hasonló stratégiával alkalmazkodtak. Mindkét faj nagy mennyiségű táplálékot gyűjt a táplálékszegény időkre, ugyanakkor gyors áttelepülésekkel válaszolnak a drámai változásokra (pl. aratás, szántás). A hörcsög a szántóföldi kultúrák között az év során többször is élőhelyet vált (rudelária-lucerna, búza, kukorica-cukorrépa, lucer-rudelária), míg a güzüegérnél csak kétszer történik áttelepülés (gabona, szegélynövényzet, gabona). A változó klíma és mezőgazdaság újabb alkalmazkodási problémákat okoznak ezen fajok számára. Az ennek való megfelelés nem mindig sikeres, így az éves egyedszám fluktuáción túlmenően, több évtized viszonylatában egy csökkenő trendet figyelhetünk meg egyedszámukban, melynek következményeként egyes tájegységeinkről a hörcsög ki is pusztult. A hörcsög tőlünk nyugatabbra fokozottan védett, kipusztulóban lévo faj, a güzüegér számára pedig a Kárpát-medence jelenti a legnyugatibb elofordulást. Ezen okok miatt hazánk kiemelt felelősséggel bír ezen két -ma még gyakori- faj védelme szempontjából, melyhez a jelen ökológiai kutatások hasznos segítséget nyújtanak.
Hevesi-sík ÉTT természetvédelmi szempontú monitorozása
Borbáth P., Bükki Nemzeti Park Igazgatóság
Dudás Gy., Bükki Nemzeti Park Igazgatóság
Fatér I., Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület
Ferenc A., Bükki Nemzeti Park Igazgatóság
Schmotzer A., Bükki Nemzeti Park Igazgatóság
Tóth L., Bükki Nemzeti Park Igazgatóság
Varga J., Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola, Állattani Tanszék
A monitoring vizsgálatok alapvető célja a Hevesi-sík ÉTT működésének természetvédelmi szempontú értékelésevolt. Miután a Hevesi-sík ÉTT kialakításának természetvédelmi - szakmai szempontja az itt élő túzokállomány fennmaradásának biztosítása, élőhelyének kedvezőbbé tétele, ennek megfelelően a vizsgálatok jelentős hányada a túzokállomány változására, élőhely-használatára és az élőhelyet jellemző főbb biotikai paraméterek vizsgálatára irányult. Mivel az ÉTT előíráscsomagjai szántók esetében a termesztett növénykultúrák körét, a termesztéstechnológiákat, illetve a növényvédőszer felhasználást szabályozzák, a vizsgálatoknak ezen szabályozók természetvédelmi hatásait kellett detektálni. A fentiek alapján a Hevesi-sík ÉTT természetvédelmi szempontú monitoring vizsgálata az alábbi főbb komponensek köré csoportosítható: (1) Táblaszintű transzekt felmérések, ezen belül: (a) Botanikai vizsgálatok, (b) Gerinctelen zoológiai felmérések. (2) Élőhelykomplexekben végzett madártani kutatások. (3) A túzok állományra vonatkozó vizsgálatok, ezen belül: (a) Az állomány változásának nyomon követése, (b) Az állomány élőhely használatának vizsgálata. (4) Élőhely szerkezetre vonatkozó vizsgálatok. A vizsgálat első évében (2003) az alapadatok összegyujtésén túlmenően előzetes értékelésre és a vizsgálati módszerek alkalmasságának megítélésére került sor.
A mezőgazdaság hatása az apróvadfajokra, egy fenntartható gazdálkodás lehetőségei és korlátai
Faragó Sándor, NYME Vadgazdálkodási Intézet
A mezei környezetben élő gerinces állatfajok - köztük az apróvadfajok - állománydinamikája jól jelzi ezen ökológiai rendszer egyre kedvezőtlenebb voltát. A történeti ökológia módszereivel hatékonyan kimutathatók azok a szocio-ökonómiai változások, amelyek az ökológiai változásokat generálták. A kérdés az, hogy melyek azok a paraméterek, amelyek alakulása kulcsfontosságú a mezei életközösségek, bennük apróvadfajaink fennmaradása szempontjából. Nem vitás, hogy azok, amelyek érvényesülése esetén a legdiverzebb életközösségek, és legnagyobb sűrűségű populációk tudtak a történelmi időkben kialakulni. Számunkra védelmi szempontból tehát az egykori kedvező állapotok megközelítése (elérése) lehet a cél, a mezőgazdasági termelés fenntartásával párhuzamosan. A mezei fajok védelme, illetve a velük való gazdálkodás elengedhetetlen a fajok környezeti igényeinek és a környezet aktuális állapotának ismerete nélkül. Mindezek egymással való megfeleltetése megmutathatja az ökológiai deficitet, eredőjeként a területek esetlegesen alacsony eltartó képességét. A bölcs hasznosítás szemlélete elvárja az élőhely-gazdálkodás (élőhelyfejlesztés és predátor kontrol) folytatását, amelynek eredményeként a populációk denzitása olyan mértékben növekszik, hogy a fenntartható hozam szintjén történő hasznosítása mellett a populációk állománysűrűsége még mindig jóval az iniciális denzitás többszöröse lesz. Ezekről néhány esettanulmány szól (MOSON Project, LAJTA Project). Az előadás a fenntartható természetközeli apróvadgazdálkodás szükségességét hangsúlyozva, jelenlegi lehetőségei mellett összefoglalja megvalósulásának korlátjait is.
A tájléptékű környezetváltozás hatása egyes emlős ragadozók elterjedésére
Heltai Miklós, Szent István Egyetem, Vadbiológiai és Vadgazdálkodási Tanszék
Hazánk emlős ragadozó faunája rendkívül gazdag. Az Európában is honos fajok többsége, nálunk is szaporodó állományokkal rendelkezik. Az elterjedéssel és állományalakulással kapcsolatos vizsgálataink 1987-ben kezdődtek. Az azóta eltelt másfél évtizedben több faj esetében is jelentős változások történetek. Ebben az időszakban telepedett vissza és hozott létre viszonylag stabil állományokat három, korábban kipusztultnak vélt Vörös Könyves fajunk, az aranysakál, a farkas és a hiúz. Jelentősen növekedett a borz, kisebb mértékben a nyuszt elterjedési területe. Állandónak és európai viszonylatban is nagynak tekinthető a hazai vidrapopuláció. Állandónak tűnik a hermelin és a molnárgörény helyzete, míg a többi kistestű menyétféle - a menyét, a közönséges görény és a nyest - teljesen közönséges, mindenhol előforduló faj. A növekvő állományú róka és a nyest egyre gyakrabban találja meg életfeltételeit lakott területeken, de alkalmanként a közönséges görénnyel, a menyéttel, sőt a borzzal is találkozhatunk falvainkban, városainkban. Ugyanakkor jelentősen romlott a vadmacska helyzete. Megmaradt állományainak védelme érdekében sürgős intézkedések szükségesek. Hasonló módon mihamarabbi beavatkozást igényelne a megtelepedett faunaidegen ragadozók, a nyestkutya és a mosómedve, állományainak visszaszorítása is. A kérdés az, hogy vajon mi okozhatta a ragadozó fajok elterjedésében bekövetkezett viszonylag gyors változásokat: 1. a ragadozók jó alkalmazkodó képessége? 2. az általános ragadozó irtások megszűnése, a tömeges gyérítésre alkalmas eszközök, mérgek betiltása? 3. a védetté nyilvánítások? 4. az alacsony hatékonyságú vadászati nyomás? 5. a mezőgazdasági művelésben bekövetkezett változások? Keressük együtt választ…
A
haris (Crex crex) védelme a Szatmár-Beregben
A Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzet (22 ezer védett és 28 ezer védelemre tervezett hektár) és a Szatmár-Beregi térség (175 ezer ha) hazánk legnagyobb és leg-kiegyensúlyozottabb haris állományának biztosít költőhelyet. Fészkelő állománya évről-évre meghaladja a 100, esetenként a 150 párat. A territórium-jelző hímek szinte kizárólag mindig a gyep művelési ágú területeken tartózkodtak, vélhetően a haris fészkelések is itt zajlottak. A faj védelme érdekében kiemelkedő jelentőségű, hogy azokon a helyeken, ahol haris található, az első kaszálás (a Szatmár-Beregben ez június időszakára tehető) ne történjen meg. Ehhez a HNPI természetvédelmi őrei és természetvédelmi aktívisták évről-évre (május) felmérik a térség haris állományát. A haris előfordulások ismeretében, a Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzet területén az illetékes tv-i hatóság nem engedélyezi a harisos gyepeken július vége előtt a kaszálást. A védelem alatt nem álló területeken a HNPI a fokozottan védett faj költése érdekében megtiltja (az Önkormányzatokon keresztül) a harisos területeken a kaszálást. Miután a haris védelme érdekében tett intézkedés következtében a gazdálkodónál jelentkező kárt (elmaradt hasznot) az állam nem kompenzálja, gyakorta alakulnak ki konfliktusok a természetvédelem és a gazdálkodók között. Ezt a kérdést is kezeli (illetve teljes kialakulásakor rendezi) a NAKP ÉTT Szatmár-Beregi programja. Ennek keretében a gazdálkodó, pályázat útján, szerződés keretében jut hozzá ahhoz az összeghez, amely kompenzálja a kaszálás elmaradásából fakadó jövedelem-kiesését.
Túzokvédelem kérdései a mezőgazdasági termelés szerkezetének és gyakorlatának tükrében
Motkó Béla és Fatér Imre, Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület
A túzok (Otis t. tarda) az eurázsiai puszták legnagyobb madara. Mindannak ellenére, hogy több mint harminc éve hazánkban a legszigorúbb törvényi védelem alatt áll, elmondható, közvetlenül fenyegeti a kipusztulás veszélye. A túzokot nem csak a Magyar Természetvédelem kezeli kiemelt figyelemmel. Számos nemzetközi egyezményben is "előkelő" helyen van, mint világszerte veszélyeztetett, sebezhető faj. Tény, hogy egykor a faj világállományát tekintve az egyik legjelentosebbnek számító honi populáció, napjainkra hozzávetőleg egy tizedére zsugorodott össze és bár vannak a létszám erősödésére utaló jelek, a túzokok sorsa napjainkban még bizonytalan. A létszámcsökkenés mellett további jelentős probléma, hogy a faj egykor elterjedésben összefüggő populációja felaprózódott, több apró (és csak egy-két nagyobb), szigetre esett szét. A túzok érzékeny és sérülékeny faj, ez jobbára az alacsony szaporasággal, kései ivaréréssel és életmódjával áll kapcsolatban. A túzok életmódjával kapcsolatban két tényező emelheto ki, amely a védelmi munkát nehezíti és ebben az összefüggésben speciális megközelítést igényel. A túzok alkatánál fogva földön-fészkelő madár és határozottan kötődik az agrár-biotópokhoz (a legeltetett, kaszált vagy egyéb módon hasznosított gyepek is ide értendők). Ez a környezet, mely alapvetően termelési célokat szolgál, rendkívül ellentmondásos a túzok számára. Az agrártáj egyfelől kedvezo feltételeket nyújt a túzokoknak, másfelől viszont problémás környezet, melyet az agrárszektorban végbement szerkezeti átalakulások és ezek következményei tovább fokoztak. A túzokpopulációt érő nagyszámú veszélyeztető tényező közül első helyen az élőhelyek szerkezetének kedvezőtlen irányban való alakulását, ezen túlmenően azok degradációját, az élőhelyek egy részén a zavarás fokozódását és a szántóföldi mezőgazdálkodással és gyephasználattal kapcsolatos problémákat emelhetjük első helyre. Ez utóbbival kapcsolatban meg kell említenünk, hogy a fészkek zöme valamilyen mezőgazdasági művelet (kaszálás, vegyszerezés, talajművelés stb.) miatt kerül elő. Egy olyan, ma közepesnek mondható populációban, mint a bihari (100-120 pld.) évente a potenciális fészkeknek jelentős részét (20-45%-át) valamilyen agrotechnikai művelet veszélyezteti. A különbözo "mezei" munkák - idejüket és az alkalmazott módszereket tekintve - nem csak a fészkek direkt feltárása miatt problémásak, hanem a másodlagos (pl. predációs) kártételt is fokozzák. Összességében elmondható, hogy az agrár-környezetben élo populációk állománysűrűségét az élőhely szerkezete, a táplálékforrás kínálata, a mezőgazdasági technológiai folyamatok, az időjárási tényezők és a predáció együttesen határozzák meg. Ez a felsorolás határozza meg a védelmi teendok széles skáláját. Ezek közül, a hagyományos védelmi technikák mellett, a túzok szempontjából jelen és jövőbeni perspektívája csak a komplex élőhely-kezelési és agrárkörnyezet-védelmi metódusok alkalmazásának van. A természetvédelmi hatóság korlátozásai, és az Érzékeny Természeti Területeken folyó gazdálkodás azonban csak úgy nyerhet értelmet, ha az ellenérdekeltségből táplálkozó feszültség feloldásához a megfelelő források és támogatások hozzáférhetőek. Előadásomban foglalkozom a túzokok biológiájával és életmódjával, a terepi védelem néhány technikájával, röviden az állomány helyzetével, a veszélyeztető tényezőkkel, kiemelten az agrár-élőhelyek problémakörével és érintőlegesen az ÉTT-NAKP koncepciójával.
Agrár-környezetgazdálkodás Európában és Magyarországon
Podmaniczky László, Szent István Egyetem, Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet
A mezőgazdaság mindig is több volt, mint egyszerű árutermelő ágazat. Az élelmiszerek és nyersanyagok előállításán túl egyéb feladatokat is ellátott, tájat, élővilágot, talajt, vizet, környezetet is "termelt", és munkát, megélhetést adott a vidék embere és közösségei számára. Ez ma sincs másképpen. Néhány évtizedes agráriparosítási, termésmaximalizálási kitérő után ismét rá kellett jönnünk: a mezogazdaságnak a termelési feladatok mellett regionálisan eltérő mértékben ugyan, de környezeti és társadalmi, foglalkoztatási feladatokat is magára kell vállalnia. Ez utóbbiak olyan - az egész társadalom és a helyi közösségek számára egyaránt fontos - ökoszociális szolgáltatások, amelyek helyben keletkeznek, nem importálhatók, és amelyekért a mezőgazdaságot, a gazdálkodót fizetség illeti meg. Ezek a felismerések vezettek el - sűrűn lakott vidéki térségekkel és még mindig nagy természeti értékeket hordozó természeti és kultúrtájakkal jellemezhető - kontinensünkön a többfunkciós európai agrármodell megfogalmazásához, az e modellt megtestesítő környezet- és tájgazdálkodás elterjesztését szolgáló közös agrár- és vidékpolitika reformjához, támogatási rendszerének kiépítéséhez és közösségi költségvetési forrásainak európai megteremtéséhez. Ennek szellemében és EU-harmonizációs feladataink megoldása sorában született meg nálunk a Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program (NAKP), majd az ennek bevezetéséről rendelkező 2253/1999 (X.7.) számú kormányhatározat. A költségvetés az agrártámogatások között 2002-ben 2,2 milliárd Ft-ot, 2003-ban pedig 4,5 milliárd Ft-ot különített el e támogatási-kifizetési rendszer kísérleti indítására. Erre építve készül, és a brüsszeli egyeztetés fázisában van a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv (NVT) és a Nemzeti Fejlesztési Terv Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Programja (AVOP) is. Ezzel az agrár-környezetvédelem és vidékfejlesztés az integrált agrár- és vidékfejlesztési politika ökoszociális pillérévé és az EU források megszerzésének fontos tényezőjévé is vált. Az előadás e folyamat bemutatása során az alábbi témaköröket érinti: (1) A CAP reform és a többfunkciós európai agrármodell: (a) alapja: az ökoszociális piacgazdasági modell, (b) új mezőgazdaság-felfogása, célrendszere, (c) alappillérei és finanszírozás, (d) lehetséges magyarországi célterületei. (2) A koppenhágai megállapodás: (a) agrárfinanszírozási fejezete, (b) agrár-környezetgazdálkodási és vidékfejlesztési kilátásai. (3) A második pilléres magyar vidékfejlesztési programok: (a) Nemzeti Vidékfejlesztési Terv (NVT), (b) Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP), (c) helyzetük, kilátásaik és a bennük rejlo lehetoségek.
Pókok életmenet szinkronizációja agrárélőhelyek kedvezőségi és zavarási viszonyaihoz
Samu Ferenc és Kiss Balázs MTA Növényvédelmi Kutatóintézet
Az egyes élőhelyek az általuk eltartott állatpopulációknak különböző időbeli mintázatban nyújtanak kedvező életkörülményeket. Ez egyfajta szelekciós tényezot jelent az ott élő fajok ökológiai tulajdonságaira, ezen belül is életmenetükre nézve. Extenzív kutatásainkból származó életmenet adatbázisunkban kerestük a különböző időbeli kedvezőségi mintázatú élőhelyek és az ott élő pókfajok fenológiája közti kapcsolatot. Az agrobiont pókok jellegzetes és eléggé egységes életmenetet követtek; fő reproduktív periódusuk szinkronban volt az élőhely legmagasabb produkciójú időszakával. Egy konkrét életmenet szinkronitását a leggyakoribb agrobiont pókunk, a pusztai farkaspók (Pardosa agrestis) esettanulmányán keresztül mutatjuk be.
"…a szegény barom is csak a pásztorára néz…", avagy szabadon élő nagypatásokkal folyó élőhely-kezelés tapasztalatai
Sándor István, Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága
Nemzetközi szempontból kiemelkedő fontosságú természetes eredetű gyepterületeink megóvása. A még meglévő, sokszínű, de meglehetősen szétszabdalt, az évszázados használat által érintett gyepek esetében nehéz pontos receptet adni a helyes természetvédelmi kezeléshez. Az un. hagyományos gyephasználat, vagy gyepgazdálkodás elemeinek (extenzív legeltetés, kaszálás) beemelése eszköztárunkba, ma már szakmai közhely. De ha már természetes eredetű, vajon működött/működhet-e ez a rendszer emberi "segítség" nélkül is? A Hortobágyi Nemzeti Parkban 1997-ben kezdett un. Pentezug-projekt a szikes pusztai növény-, és állatközösségek, valamint az itt szabadon élo lovak és szarvasmarhák közötti kapcsolatrendszert vizsgálja. Az előadás az elmúlt évek legérdekesebb kutatási eredményeit mutatja be.
Hullámtéri élőhelyrehabilitáció és területkezelés a gyalogakác (Amorpha fruticosa) visszaszorítására
Siposs Viktória, WWF Magyarország
A Tisza hullámterében az elmúlt kétszáz évben jelentősen megváltozott környezetben (a folyószabályozás következményei, az árvízjárta területek csökkenése, a területhasználati formák és tájszerkezet átalakulása) a negatív változások ellensúlyozására rehabilitációs és területkezelési tevékenységgel válaszolhat az ember. A WWF Magyarország mintaterületeken megvalósított gyakorlati példákkal támasztja alá szakmapolitikai javaslatait. A leggyakoribb beavatkozás a vízvisszatartás, a vízpótlás és a megfelelő területkezelés biztosítása. E két beavatkozási típus a gyepek esetében kifejezett jelentőséggel bír a komoly természetvédelmi, területhasználati problémát okozó idegenföldi, invázív növényfajok miatt. A gyepeken legsúlyosabb problémákat gyalogakác okozza. A növény sajátosságai miatt az intenzív túllegeltetés bizonyult a leghatékonyabb visszaszorítási módszernek. A Tisza és a Körös mentén a WWF Magyarország több mintaterületen kezdeményezte a legeltetést a gyalogakácos visszaszorítására. A tapasztalatok szerint 3-5 év alatt az intenzív legeltetés és a szárzúzás együttes eredményeként gyepes életközösség alakul ki, ami egyrészt tájképileg, másrészt védett fajoknak potenciálisan otthont adó területként megbecsülendő. Ezen idő ahhoz is elegendő, hogy a gazdálkodó az első évek nehézségei után a javuló minőségű területen már kedvezőbb körülmények között gazdálkodva önálló lábra állhat és ezáltal gazdasági alapokon nyugvó természetvédelmi célú tevékenységet végezhet.
Az
agrárkörnyezet hatása a túzok élőhelyhasználatára
A gímszarvas területhasználata és terjeszkedése erdő-mezőgazdaság élőhely-együttesekben
Szemethy László, Szent István Egyetem Vadbiológiai
és Vadgazdálkodási Tanszék
Mátrai Katalin, Szent István Egyetem Vadbiológiai és Vadgazdálkodási Tanszék
Katona Krisztián, Szent István Egyetem Vadbiológiai és Vadgazdálkodási Tanszék
Bíró Zsolt, Szent István Egyetem Vadbiológiai és Vadgazdálkodási Tanszék
Orosz Szilvia, Szent István Egyetem Takarmányozási Tanszék
A nagyvadfajok elmúlt évtizedekben történt állománynövekedése és terjeszkedése számos ökológiai, gazdálkodási (pl. vadkár) problémát vet fel. A jelenség okaként a nagyüzemi mezőgazdaság által kialakított magasabb táplálékkínálatot vagy az erdősültség növekedését említik. A valós okok, folyamatok és ezek kapcsolata azonban nem ismert. A több mint tíz éve folyó kutatási programunkban megállapítottuk, hogy a gímszarvasok egy része szezonális élohelyváltást mutat az erdő és a 6-8 km-re körülötte lévo mezőgazdasági területek között, míg az állomány nagyobb része egész évben csak az erdőt használja. A területhasználati viselkedés kevésbé variábilis, a szarvasok területhűsége nagy. A szezonális területváltás oka nem a mezőgazdasági táplálék jobb minősége. Mindezek alapján úgy gondoljuk, hogy a szarvasok területhasználati viselkedése csak a nagy területű erdő-mezőgazdaság élőhely-együtteseken értelmezhető és érthető meg. Minden olyan jövőbeni tájléptékű beavatkozás (pl. erdősítési programok), amelyben ilyen élőhely-együttesek alakulnak ki, a nagyvad terjedését, elszaporodását és az ezzel kapcsolatos problémák megjelenését eredményezi. Az erdészeti, vadgazdálkodási és természetvédelmi tevékenység hosszútávú megtervezésénél ezek kezelésére fel kell készülni.
A barna rétihéja (Circus aeruginosus) fészkelőhely választása, reprodukciós sikere és táplálék összetétele egy sajátos agrárkörnyezetben.
Tóth László és Palatitz Péter Szent István Egyetem, Vadbiológiai és Vadgazdálkodási Tanszék
A barna rétihéja fészkelőhely választását, reprodukcióját, a fiókatáplálék összetételének, ill. a táplálékkészletben a kisemlősök mennyiségének változásait követtük nyomon a Körös-Maros Nemzeti Park területén 2000-2003 között. A rétihéják többsége intenzíven művelt mezőgazdasági területek sajátos mikroélőhelyein, un. anyaggödrökben költött. A kb. 400 km2 kiterjedésű vizsgálati területen található több száz gödör a barna rétihéja fontos fészkelőhelyévé vált. Nagy területeken ugyanis szinte kizárólagosan ezek nyújtanak fészkelési lehetőséget a faj számára. A több méter mély, 0,5-1,5 hektáros gödrök jó részét a csapadékvíz, ill. a talajvíz feltöltötte és nádasos, gyékényes vegetáció alakult ki bennük. A barna rétihéják azokat a gödröket foglalták el, amelyekben megfelelő nagyságú nádas (kb. 50% vagy annál nagyobb arányú), ill. elegendő (minimum 20-30 cm-es) vízborítás alakult ki. Ezen feltételeknek csak a gödrök kis része felelt meg, azaz az optimális fészkelőhelyek száma korlátozott volt, ami alapvetően meghatározta a költő rétihéják számát. A rétihéják megtelepedését, a költő populáció nagyságát ugyanakkor az egyik fontos zsákmánycsoport, a kisemlősök mennyisége is befolyásolta. Amikor a kisemlősök denzitása alacsony volt, akkor a rétihéják is kisebb számban költöttek a területen, a fészkelésre alkalmas anyaggödrök számának megfelelően. Kisemlős gradáció esetén viszont a költő rétihéja párok száma megnőtt, olyan mértékben, hogy a párok egy részének nem jutott fészkelőhely a gödrökben, ezért azok a környező mezőgazdasági területeken, gabonatáblákban telepedtek meg. Így például 2001-ben, a mezei pocok gradációjakor, a vizsgált 26 fészek közül 23-at bányagödrökben, 3-at pedig gabonatáblákban találtunk. A költés sikerességét a fészkelőhely választás alapvetően befolyásolta. A gabonában költő pároknál predáció miatt mindegyik fészekalj elpusztult még tojásos állapotban. Az anyaggödörben költő 23 pár esetében a pusztulási arány csak 26% volt, a különbség szignifikáns. A kisemlősök állományváltozása a barna rétihéja táplálék összetételét is meghatározta. Alacsony pocok denzitású évben (2000-ben) a fiókák zsákmány összetétele sokkal változatosabb volt (H = -2.04), mint gradációs évben (2001-ben), mikor a diverzitás jelentős mértékben, szignifikánsan csökkent (H = -1.23). 2000-ben a kisemlősök aránya a fióka táplálékban 26% volt, 2001-ben ez több mint háromszorosára, azaz 80%-ra emelkedett. A kisemlősök arányának változásával ellentétes irányban alakult a madárzsákmányolás: 2000-ben a madarak 51%-al, 2001-ben pedig 12%-al szerepeltek a fióka táplálékban.
Természetvédelmi
szempontú monitoring a Marcal-medence ÉTT-en
Az indikátorfajok
(pl. fokozottan védett fajok: haris, fehér gólya), jó természeti állapot, extenzív
területhasználatok alapján a NAKP-ban kijelölt Marcal-medence
ÉTT-en a változások nyomon követése érdekében monitoring
program indult. Célja, hogy a kezelési előírások pozitívan hatnak-e az élővilág
állapotára, tájszerkezetre. Az alapállapot-felmérésnek néhány eredménye már
van. A mintegy 10.000 ha területen 13 mintavételi helyen
történt felmérés. A mintavételi helyek (kontrollterületek is) a programcsomagokhoz
igazodva szántón, legelőn és kaszáló területeken lettek kijelölve. Botanikai
szempontból szabvány cönológiai felvételezés történt, zoológiai szempontból
pókokra, egyenesszárnyúakra ill. futóbogarakra vonatkozóan történek vizsgálatok
(relatív gyakoriság értékek, klaszteranalízis, diverzitás értékek). Regisztrálva: 144 növényfaj,
38 pókfaj, 25 egyenesszárnyú faj, 50 futóbogár faj.
Természetvédelem vagy mezőgazdálkodás?
– Az Érzékeny Természeti Területek
támogatásainak tapasztalatai a működtetés első éveinek tükrében
A 2002-ben elindult Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program és ennek részprogramja, az Érzékeny Természeti Területek célprogramja sokrétű elvárásoknak kell, hogy megfeleljen. A szakmapolitika az agrárágazat struktúraváltását, a mezőgazdasági eredetű környezetterhelés csökkenését és a biodiverzitás megőrzését tűzte ki céljául, míg a gazdálkodók a megélhetésük javulását, illetve a környezet- és természetvédelmi célú korlátozások kompenzációját várják a programtól. A civil és hivatásos természetvédelmi szervezetek pedig joggal tekinthetik a támogatási rendszert a természetvédelmi kezelés megvalósításának eszközeként. Mindezen igények figyelembe vételével az első évek eredményei a program sikerességét igazolják, mely elsősorban a gazdálkodók közötti népszerűségben mérhető. Az Érzékeny Természeti Területek pályázati eredményei, sikeres és kevésbé sikeres programjai, a jövőbeli működtetési és kibővítési lehetőségek, illetve a programok kialakítása során felmerült stratégiai kérdések kerülnek kifejtésre az előadásban.
Hangyaboglárkák: az élőhelymegőrzés és a tájvédelem kapcsolata
Varga Zoltán, DE Evolúciós Állattani és Humánbiológiai Tanszék
Az eredményes élőhelymegőrzés legfőbb akadálya jelenleg az, hogy az élőhelykezelést még mindig annak gazdaságossága motiválja (vö. kaszálási időpontok), a kezelés alig differenciált, túlságosan egyöntetű és mechanikus. Az alábbiakban tehát először arra térek ki, hogy a különböző fajok és különböző élőhelytípusaik mennyiben igényelnek differenciált kezelést. Utána pedig a táj-szintu fajmegőrzésre vonatkozó javaslataimat foglalom össze. Ez a metapopulációs szerkezetek megőrzését érinti. A vizsgált Maculinea-fajok nagy általánosságban két csoportra tagolódnak: száraz-félszáraz gyepekhez kötött fajok illetve nedves rétekhez kötődő fajok. Ez két alapvetően eltérő kezelési stratégiát is jelent. Az előbbi csoportba tartozik a M. rebeli xerophila, M. arion arion és M. arion ligurica. Közülük az első kettő rövid vagy közepesen magas, foltos gyepstruktúrát igényel. A nőstények sikeres peterakása szempontjából előnyös, ha a kereső nőstény elől a magas szálfüvek nem takarják az iniciális tápnövényt (M. rebeli xerophila: Gentiana cruciata, M. arion arion: Thymus spp.), amely foltos mintázatú, sarjtelepképző. A M. arion ligurica élőhelyei ellenben a magaskórós-sarjtelepes erdőszegélyek (Trifolio-Geranietea), esetenként xerotherm tölgyesek irtásai, az iniciális tápnövény Origanum vulgare tömeges előfordulásával. Az előbbi esetekben a rövid vagy közepesen magas füvu gyepstruktúra fenntartása elonyös, amely a nagy fajváltozatosságú félszáraz gyepekben és hegyi réteken későnyári, kézi géppel végzett kaszálással, vagy extenzív legeltetéssel történhet. A legeltetésnek áthajtásos módszerrel, állandó tereléssel kell történnie, elkerülve a helyenkénti túllegeltetést és az erős taposást. A xerotherm erdőszegélyek többnyire nem igényelnek kezelést, esetenként a szelektív cserjeirtás vagy a tájidegen fafajok (akác, erdei fenyő) visszazszorítása szükséges lehet. Ha az élőhely erdőirtás, akkor fontos, hogy vegyszeres gyomirtás semmi esetre se történhessen. A nedves réti élőhelyekhez kötődő három faj a M. alcon, M. teleius és M. nausithous. Az első faj iniciális tápnövénye a Gentiana pneumonanthe, amely mindig szálanként, bár gyakran tömegben fordul elő; nemcsak a különböző típusú (sásos, kékperjés, sédbúzás) nedves réteken, hanem az üde hegyi réteken is (Mátra fennsíkja, Sárhegy, Zempléni-hg., Bükk-fennsík: Nagymező). Egyedszám-surusége szuk területen magas lehet, de ez általánosságban nem jellemző. Hangya-gazdafaj tekintetében ez a faj mutatkozik a legerősebben specializáltnak. A nedves réti Maculinea-fajokkal kapcsolatban országosan mutatkozik egy súlyos kezelési probléma. Ezeknek a fajoknak az egész fejlődési ciklusa a rétek hagyományos használatához alkalmazkodva alakult ki. Számukra a nyáron végzett “nagyüzemi” jellegű gépi kaszálás a lehető legrosszabb kezelés. Több szakember által egyöntetűen megállapított tény, hogy sok, alkalmasnak látszó élőhelyrol ma emiatt hiányzanak a Maculinea-fajok. A hagyományos használat során a magas fuhozamú, jó szénát adó (pl. a réti csenkeszes) réteket évente kétszer kaszálták, különösen a hosszabb tenyészidőszakú területeken. Az első kaszálás a tavasz végére-nyár legelejére esett. Ez gazdaságilag kedvezo volt, természetvédelmi szempontból viszont jelenleg nem követhető (orchideák virágzása, madarak költése). A második kaszálás kora őszre esett (sarjúkaszálás). A gyenge fuhozamú, szénakészítésre kevéssé alkalmas, ún. “savanyúfüves” (sásos, kékperjés) réteket csak kora ősszel, egyszer kaszálták, és az így nyert száraz, durvaszálú növénytömeget a hagyományos istállózó állattartásban almozásra használták. Ez a kaszálási időszak természetvédelmi szempontból teljesen korrekt, gazdasági veszteséget okoz azonban mindenütt, ahol a nyári kaszálás volna rentábilis. Ezért mindenütt, ahol a Maculinea-populációk megőrzése a cél (vö. NATURA 2000), kompenzációt kell biztosítani a nyári kaszálással kieső jövedelem pótlására. Ezen kívül: a kaszálás nem végeztethető olyan nehéz gépekkel, amelyek a laza talajszerkezetű réteken, különösen a csapadékos nyári időszakban a talajszerkezet tömörödését és a hangyabolyok pusztulását okozhatják. Ezen kívül szükséges a magaskórós szerkezetű szegélystruktúrák kímélete is.
Hortobágyi mezőgazdasági területeken táplálkozó madárfajok természetvédelmi kérdései és a daru (Grus grus) táplálkozóhely-választása
Végvári Zsolt, Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága
A Hortobágy környéki szántóterületeket 58 védett és fokozottan védett madárfaj használja rendszeres táplálkozóhelyként, ami a mezőgazdasági termelésre negatív hatást gyakorló fajok esetében ugyan különös problémát okoz a természetvédelem számára, minden ilyen fajnál létezik a gazdálkodókkal kialakult konfliktusok feloldására élőhely-kezelési javaslat. A daru táplálkozóhely-választását 1996-1998 között vizsgáltam a Hortobágyi Nemzeti Parkban és a környező mezőgazdasági területeken az őszi vonulási időszakban. A darvak sekély vizű mocsarakban és lecsapolás alatt álló halastavakon éjszakáztak. Táplálkozóhelyként a következő szántóterület-típusokat használták: kukoricatarló, kukoricatábla, búza- és lucernaföldek, parlagterületek, valamint szikes gyepeket. A darucsapatok legnagyobb része kukoricatarlókon táplálkozott. A vizsgált területeken a táplálkozó csapatok sűrűsége nem függött a táplálkozóterület típusától, ami magas tápláléksűrűséget jelzett. A vizsgálatok alapján a védett területeken belül elhelyezkedő szántóterületek egy részét érdemes táplálkozóhellyé alakítani az átvonuló darvak számára, hogy a környező, nem védett és erősen zavart szántóterületekről elvonzzuk őket.