Témakörök
A szakmai program az alábbi három fő téma köré szervezett szimpóziumokból, plenáris előadásokból, poszterszekcióból és vitaestekből áll.
1. Hosszútávú változások, tendenciák a hazai biodiverzitásban
2. Sikerek és tanulságok a hazai természetvédelemben
3. Szakpolitikai és társadalmi kapcsolódások
A szimpóziumokat felkért plenáris előadások nyitják meg, amit a beküldött absztraktokból kiválasztott előadások követnek. A további prezentációk
bemutatására az eddigi MTBK rendezvényekhez hasonlóan a poszterszekcióban biztosítunk lehetőséget. A posztereket legalább két napig lehet megtekinteni,
és a programban megfelelő időt biztosítunk az érdeklődők és a poszterek szerzői közötti interaktív, kötetlen véleménycserére.
A poszterek rögzítéséhez szükséges eszközökről a szervezők gondoskodnak. Azon poszterek számára, melyek első szerzője hallgató
(BSc, MSc, PhD hallgató), poszterversenyt hirdetünk. A zsűri által díjazott három poszter szerzőit értékes jutalmakkal díjazzuk.